Megasztár 5: Óriási fordulat, kiesett Szíj Melinda
Szíj Melinda megköszönte a közönségnek a szeretetüket és a zsűrinek meg azt, hogy nem juttatták be a döntőbe!
Szíj Melinda megköszönte a közönségnek a szeretetüket és a zsűrinek meg azt, hogy nem juttatták be a döntőbe!
Király L. Norbi megint óriási show-t adott elő, most égő fáklyával zsonglőrködött Def Leppard a Let's Get Rocked c. száma közben.
Vastag Csaba a Jégszív c. dallal nyerte a párbajt!
Vastag Tamás a testvére ellen párbajozott. Josh Grobantől a You Raise Me Up c. dalt énekelte!
Az X-Faktor már csak öt versenyzővel folytatódott tovább!
Vastag Csaba és Vastag Tamás szereplése a versenysorozat alatt végig tartogatta a drámát, ahogy fogynak az énekesek úgy nőhet meg a testvérpárbaj esélye. Erre a mai napon került sor.
December 22-én, három nappal a döntő után az X-Faktor döntősei a Papp László Budapest Sportarénában adnak fergeteges koncertet.
Szántó Dávidot eddig főleg sportriporterként ismerhettük, na meg a szavazási műsoroknál pörgette az adatokat. Az örökké mosolygós riporter a jövőben Naplós lesz!
A Megasztár pénteki döntőjében vendégművészként fellépő Rúzsa Magdi dalát, Weisz Fanni siket fotómodell jelelte végig.
Kialakult a legjobb három mezőnye a Megasztár versenyében! A négy énekes ma az évszakok bűvöletében élt, míg Kállay-Saunders Andrásnak kellett búcsúznia!
A verseny egyre jobban kiéleződik így a vége felé. Négy olyan versenyző lépett péntek este színpadra, akik között most már tényleg csak a szimpátia alapján lehetett dönteni.
Már csak öten maradtak az X-Faktor versenyzői, a közönség Wolf Katit szavazta ki!