A rendező, Nagy Viktor Oszkár és a producerek, László Sára és Gerő Marcell mesélnek a filmről.
Hogyan jött a téma? Miért épp a menekültkérdésről és miért épp az HBO-val készítettek filmet?
Három évvel ezelőtt az Európai Menekültügyi Alap támogatásával készítettünk egy minidokumentumfilm-sorozatot Önarckép címmel. A 3-5 perces anyagokat a debreceni és a bicskei menekülttáborokban forgattuk. A kisfilmek pillanatnyi „videó-önarcképet” fogalmaznak meg a filmek szereplőivel szorosan együttműködve. Majd a dokumentumfilm-sorozat felkeltette az HBO érdeklődését, így született meg az Önarckép kicsit továbbgondolt és egybefűzött verziója, a Két világ közt.
Mit lehet tudni a forgatással kapcsolatban?
A forgatás 2010 augusztusában kezdődött, és kisebb-nagyobb megszakításokkal november elejéig tartott. A tábor közvetlen közelében lévő országúti panzióban volt a főhadiszállásunk, innen mentünk át minden reggel a 4-5 fős stábbal a bicskei táborba. Az első hét az akklimatizáció jegyében telt, a táborlakók lassan hozzászoktak a jelenlétünkhöz, mi pedig feltérképeztük a helyszínt, és megismertük a tábor összes lakóját, beleértve a szociális munkásokat és portásokat is. A második héttől kezdtünk el szisztematikusan, tervszerűen dolgozni, miközben odahaza már feldolgozásra került a forgatott anyag. Az első nyersvágások világossá tették, merre kell tovább haladnunk, így az utolsó forgatási napok már sokkal nagyobb tudatossággal és hatékonysággal zajlottak.
Mi a film célja: egy társadalmi-politikai üzenet közvetítése vagy a személyes sorsok bemutatása?
Véleményünk szerint sokkal árnyaltabb és összetettebb a film annál, hogy egy egymondatos üzenetként zászlóra lehetne tűzni, és meglobogtatni a világ előtt. A személyes sorsok azonban sokkal bonyolultabbak és többféleképpen megközelíthetőek, és épp ezért izgalmasabb téma egy filmes számára. Mindeközben a személyes sorsokkal könnyebb is azonosulni, szerethető emberek sorsán keresztül millió apró üzenet juthat el a nézőhöz anélkül, hogy erőltetnénk, és elvont fogalmakkal dolgoznánk.
Hogyan találták meg a film szereplőit?
Az első heti tapogatózás során nagyjából hét-nyolc potenciális szereplőt sikerült összegyűjteni. A táborban ez idő tájt nagyjából hetven-nyolcvan menekült lakott. Viszonylag hamar kiderült, hogy néhányukkal lehetetlen forgatni, hiszen például a kiskorúak gyámja végül nem járult hozzá, hogy megjelenhessenek a filmünkben. Mások pedig ugyan szívesen beszélgettek, de kizárólag kamera nélkül, mivel kockázati tényezőnek érezték, hogy a filmből kiderülhet a tartózkodási helyük. Az így lemorzsolódott társaságból végül hat szereplő – egyes esetekben családokról kell beszélnünk – életét kezdtük el követni, közülük a vágás során további kettő hullott ki. Arra törekedtünk, hogy a négy szereplő kor és nem szerint, illetve a származási országukat is figyelembe véve minél változatosabb képet mutasson, hogy a lenyomatunk minél szélesebb merítés eredménye legyen.
Lehet tudni, hogy mi történt a szereplőkkel a forgatás óta?
A lehetőségekhez képest kapcsolatban maradtunk velük, és igyekszünk informálódni a hogylétük felől. A film végén felirat formájában megkíséreltük ezt a tudást megosztani a nézőkkel, bár amikor a filmet vetíteni kezdik, az már nem feltétlenül számít a legfrissebb állapotjelentésnek. Egyelőre még mindannyian az országban tartózkodnak, a tanfolyam továbbra is folyamatban van, nem pontosan azokkal a feltételekkel, amelyekben megállapodtak. Ez személy szerint Usamát és Ahmedet érinti. Liának tudomásunk szerint nem sikerült munkát találnia, viszont kisbabát vár egy korábban menekültstátuszt kapott grúz férfitól, akivel együtt él Budapesten.
Találkoztak „sikertörténetekkel”, olyanokkal, akik nem ragadtak „két világ közt”?
A táborban találkoztunk egy Afganisztánból érkező fiatal sráccal, aki már Fóton él, odajár továbbképzésre, az iskola elvégzése egy magyar érettségivel lesz egyenértékű. Tökéletesen beszéli a magyar nyelvet, magyar barátnője van és a fóti focicsapat igazolt játékosa. A három évvel ezelőtt az Önarckép forgatása kapcsán megismert magyarországi menekültek közül pedig többen el tudtak helyezkedni (például keleties éttermekben), és elkezdték az önálló életüket, de valójában nehéz sikersztoriként gondolni olyan történetekre, amelyek alapvető mozgatórugója az, hogy egy ember kényszerből hagyja el a hazáját.
Magyarország helyzete speciális a menekültkérdéssel, illetve a befogadó állomások működésével kapcsolatban?
Magyarország helyzete talán annyiban speciális, hogy kelet felől Európa kapuja, egyfajta tranzitország. Az embercsempészek előszeretettel hagyják itt utasaikat az ukrán, illetve a román határ környékén, de arra is sok példát hallottunk, hogy a menekültek Szerbián keresztül érkeztek gyalogosan Görögország irányából. Ezenkívül Magyarországot ugyanúgy köti a dublini szerződés, mint Európa több országát. Ez az egyezmény egy ujjlenyomatos nemzetközi adatbázison alapul, azaz a menekültek csakis abban az országban lesznek bejegyezve, ahol az ujjlenyomatuk rögzítve lett, így ki lehet szűrni azokat, akik országról országra vándorolva szeretnének újra és újra segélyekben részesülni.
Mennyire magyar ez a történet, érdekes lehet akár külföldön is?
Bízunk benne, hogy a filmbeli történetek az egész világon bárhol érthetőek, átérezhetőek, hiszen univerzális, egy egész világot átfogó problémakörrel foglalkoznak. Ezek a szereplők a világ olyan, számunkra elképzelhetetlenül veszélyes, barbár és sötét szegleteiből érkeznek, amelyekről nap mint nap halljuk a borzalmakat a különféle sajtóorgánumokon keresztül. Igazából nincs jelentősége annak, hogy Magyarország az egyik úti célja vagy éppen állomása ennek a keserves odüsszeiának. Ebben a történetben Magyarország egy olyan ország, amely fényévekre van az elhagyott hazától, kultúrája és nyelve tekintetében pedig mintha egy idegen bolyón járnának. Ez egy történet a honvágyról, az idegenlétről, a kényszerű menekülésről, a családok szétszakításáról, a háborúk, a rasszizmus és a globális katasztrófa áldozatairól.
Mennyire hathat a Két világ közt a menekültek társadalmi megítélésére?
Mi azt szeretnénk, ha a film képes lenne megváltozatni vagy legalábbis finomítani azt az egyoldalú, tapasztalat nélküli előítéletet, miszerint minden menekült bűnöző, a magyar adófizető pénzén dőzsölő, a magyar munkanélküliek elől a munkát elhappoló élősködő. Jó lenne, ha nem egy masszaként kezelnénk őket, hanem felismernénk, hogy ők is emberek, teljesen különböző és egymástól eltérő történetekkel, személyiségekkel. Azt szeretnénk, hogy a személyiségük alapján fogadjuk el, vagy ne fogadjuk el őket, ne az alapján, hogy menekültcímke van a homlokukra ragasztva.
El tudnák képzelni, hogyha valamiért arra kényszerülnének, hogy elhagyják az országot, egy másik országban menekültként kezdjenek új életet?
Nem kell messzire menni a magyar történelemben, hogy példákat találjunk erre az esetre. A film készítése során sokat beszélgettünk erről a kérdésről. Ez a fajta beleképzelés, empátia elengedhetetlen volt ahhoz, hogy kellő érzékenységgel közelítsünk filmünk szereplőihez.
A Két világ közt március 31-én csütörtökön 22:50-től látható az HBO-n.