Részlet a könyvből
„SivaMarion természetes születése esetén – amit persze eleve kizárt összenőtt fejünk – a fejjel elsőnek kibukkanó Siva lett volna az elsőszülött, úgyszólván a rangidős kettőnk közül. Mivel azonban születésünk sorrendje a császármetszés folytán felcserélődött, én láttam meg először a napvilágot, s így, ha alig néhány másodperccel is, de én lettem az idősebb. Talán ennek köszönhetően váltam SivaMarion szószólójává. Azon számtalan alkalom közül, amikor Hemá és Gós nyomában tipegtünk a Piazzán, vagy a Merkatót ellepő gharryk és teherkocsik között cikázva a Motilal Ruhaáruházba léptünk, egyetlenegyszer sem hallottam olyasmit Hemá szájából, hogy „De jól állna Sivának ez a kék ing!” vagy „Ez a szandál pont jó lesz Marionnak.” Gós doktor úr és Hemá doktornő érkezésére nagy hirtelenjében leporolt székek kerültek elő, a kifutófiúk pedig minden tiltakozás ellenére hamarosan langyos kólával, Fantával és süteményekkel jelnetek meg. Szabócentik kígyóztak körülöttünk, arcunkat érdes kezek csipkedték, és kisebbfajta tömeg meregette ránk a szemét, mintha SivaMarion is a Szidiszt Kilo ketrecbe zárt oroszlánjaihoz hasonló látványosság volna. Végeredményképp Hemá és Gós minden alkalommal két egyforma darabot vásárolt a szükségesnek ítélt ruhaneműkből. A krikett-ütőkkel, töltőtollakkal és biciklikkel sem történt ez másként. „De édesek!” mondogatták az emberek az utcán. Vajon valóban azt képzelték, magunktól jutott eszünkbe egyformán öltözni? Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy egyszer megpróbáltam különbözni a testvéremtől, de a tükörképünk láttán jobb belátásra tértem. Mintha kilógott volna a sliccem. Egyszerűen nem stimmelt valami.”