Napjaink egyik legfontosabb kérdéséről beszél a Gran Torino című film, az előítéletekről, a másság iránti tiszteletről, a szomszéd elfogadásáról. Üzenete világos: a népek, nemzetek, emberek közötti falakat csak úgy lehet lebontani, ha megismerjük egymást, és kapcsolat alakul ki az érintettek között.
A sztorit Nick Schenk a saját életéből merítette, amikor még gyárban dolgozott, sok hmong családdal együtt, akik az Egyesült Államokban telepedtek le. A kevéssé ismert népcsoport tagjai Délkelet-Ázsiában élnek, és a vietnami háború alatt az amerikaiak szövetségesei voltak. Walt Kowalski számára azonban nem jelentenek semmit, ugyanolyan sárgák, mint akik ellen Koreában harcolt. „Számára az ázsiaiak mind egyformák – mondja Schenk. – Aztán egyszer csak megjelenik a közelében ez a másik kultúra, és ahogy többet megtud róluk, elkezd gondolkodni azon, hogy mi történt vele Koreában.”
Mindehhez az apropót egy 1972-es Ford Gran Torino adja. A kocsi Walt egyetlen öröme az életben. Vagy ahogyan Clint Eastwood mondja, Walt maga a Gran Torino. Akár fegyverrel is kész megvédeni. De nemcsak a kocsit, hanem a tolvajt is megvédi a bandától, kiváltva ezzel a hmong szomszédok csodálatát. A lassan kibontakozó kapcsolatuk során rájön, hogy eddig ferde szemmel nézett rájuk, holott több köze van hozzájuk, mint a saját, elzüllött gyerekeihez.
Clint Eastwood bebizonyítja, hogy két teljesen különböző közegben mozgó ember is képes megtalálni a közös hangot. Walt nemcsak arra tanítja meg Thaót, hogyan fogja meg a munka végét, hanem arra is, hogyan álljon ki önmagáért. Walt egy fiút kap a saját, élhetetlen gyerekei helyett, és életének utolsó szakasza is értelmet nyer. Ez abban az értelemben is igaz, hogy Clint Eastwood ezzel a filmmel zárta le a színészi pályafutását.
HBO - Premier - 2011.január 16.