Vannak könyvek, melyeknek olvasása ünnepi megrendülést okoz az olvasóban. Márai Sándor Harminc ezüstpénz című történelmi regénye is ilyen.
A könyv egyformán hitelesen szól hívőhöz és kételkedőhöz: a bibliai-történelmi anyag, költői-írói kézzel alakul saját értelmezésű regénnyé.
Márai szerint Jézust is a másként gondolkodás különbözteti meg az előtte járó prófétáktól, így őt sem a gyakran ismételt és ismert események érdeklik Jézus életéből, hanem azok a körülmények, amik a harminc évig köznapi életet folytató ács fiából rövid idő alatt kihozzák a "megváltót".
A cím egyértelműen utal arra, hogy Jézus mellett Júdás és árulása áll a középpontban. A könyv fő kérdése is ez, az áruló és az árulás lélektana: "A mulandóság ellenszere lehet a család, az alkotás, vagy egy emlékezetes tett. Ez szörnytett is lehet. /Júdás/ többet akart, mint harminc ezüstpénzt, alkotni akart valami szörnyűt, ami megmarad, és őt jelenti az időben."
A regény reális ideje Jézus utolsó évei és Júdás megjelenése, de közben a könyv felöleli az ember teljes fejlődéstörténetét, a tudományos kutatások felhasználásával. Könnyedén suhan végig emberi kultúrákon, vallásokon elhitetve az olvasóval, hogy valóban így lehetett mindez egyértelmű.
Közben kitekint az időtlen emberi igazságokra néha ironikusan, néha bölcsen: "Az emberi történetnek mindig szüksége van egy Júdásra." " A hatalommal soha nem lehet vitatkozni." "A hiteles próféta mindig nemzetellenes, mert követelései által széthull a család, az állam, a közösség, a jogviszonyok." "Az ember mindig elfogadja azt, aki később elárulja" "Általában megfigyeltem, hogy akik Valamilyen okból egyszer kénytelenek elmenni a hazából, és aztán egy napon visszajönnek, csalódnak"
A történet szereplőihez szinte oknyomozó módszerekkel közelit, minden ismerhető körülmény felsorakoztatásával próbálja megmagyarázni, megfejteni viselkedésüket, sorsukat. Pl. Júdásról: a többiek nem szerették, mert idegen volt. Ha magára maradt, kételkedett. Értett a pénzhez, mindig köze volt hozzá. Műveltebb volt a többi tanítványnál. Szerinte az ismeret ér annyit, mint a vakhit.
A könyv legfontosabb fejezete Az egy ember jegyezget című, melyben Júdás Mátéval, a vámszedővel beszélget. Módszerében is itt változik a regény, az elbeszélőből itt vált párbeszédes formára, ekkor érik meg Júdásban a gondolat, hogy mi a feladata, mit kell tennie. Tényként csak annyit lehet tudni, hogy "A Sátán pedig bement Júdásba" Ez tömör és rejtélyes. Ugyanakkor ironikusan eltávolító: nem tudhatjuk, mikor, hol és hogyan. Megmenteni indult a názáretit "élete döntő útjára"
Az utolsó vacsora utáni éjszaka szimultán pillanatképében feltűnnek a Római birodalom fontos szereplői, gondolkodói, virrasztva érzékelik az idő fontosságát. A többit mindenki tudja, az események megváltozhatatlanul bekövetkeztek. Ez volt "nemcsak az emberiség pillanata. Ez az áruló pillanat is”.
RÉGER MARGIT