Szabó Kimmel Tamás a Voice műsorvezetője!

Az ősszel induló szuperprodukció Szabó Kimmel Tamás vezetésével kerül képernyőre.

A TV2 Szabó Kimmel Tamásra bízta az énekes-tehetségkutató műsorvezetői feladatait.

 

A 28 színész számára nem ismeretlen a műsorvezetői feladat, ám a Voice-hoz hasonló volumenű produkcióban most először vesz részt.

- Nagy és izgalmas feladat, ugyanakkor komoly felelősség is számomra, hogy én leszek a Voice műsorvezetője. Pályafutásom során mindig fontos volt számomra, hogy minőségi dolgokhoz csatlakozzam, a Voice pedig olyan üzenet közvetít, ami közel áll hozzám. Itt csak a hang, tehát az érték és a tehetség számít, örülök, hogy részese lehetek a produkciónak – mondta a Voice műsorvezetője, Szabó Kimmel Tamás.

 

Szabó Kimmel Tamás 2003 és 2007 között végezte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés-színész szakán. Az egyetem elvégzése után játszott Szolnokon, Kaposváron, a József Attila Színházban és a Hoppart társulatban. 2008 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, ahol olyan szerepekben tűn fel, mint a Mesél a bécsi erdő Alfrédja, a Három nővér Szoljonija, vagy a Hamlet címszerepe. Színészi teljesítményét a színházi szakma is elismerte: 2011-ben elnyerte a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) díját a Legjobb 30 év alatti színész kategóriában, a Három nővérben nyújtott alakításáért.

Színházi szerepei mellett több mozi- és televíziófilmben is játszott, többek között a Megy a gőzös (2007), az Egymás mellett (2008), a Pirkadat (2008)című alkotásokban, az országos ismertséget a Made in Hungaria (2009) című film hozta meg számára.