Spiró György: Magtár
Spiró György utolsó könyve tanulmányok gyűjteménye, melyeket 2004 és 2012 között írt.
Spiró György utolsó könyve tanulmányok gyűjteménye, melyeket 2004 és 2012 között írt.
Az író első regénye 1974-ből, előzményei novella és megkezdett dráma formájában még korábbra, a szerző húszéves korára nyúlnak vissza.
Október 16-án jelenik meg Ljudmila Ulickaja A mi Urunk népe című új kötete.
Harminchét mai magyar író kisprózája a Magvető kiadótól, Király Levente válogatásában.
Az író születésének századik évfordulójára jelent meg a kisregény. Az olvasók szerencséjére az évforduló kapcsán új kiadásban vehetjük kézbe ezt a nagyon szórakoztató és ugyanakkor sokrétegű, elgondolkodtató művet.
Patti Smith – a könnyűzene és a költészet találkozási pontjait kereső legendás énekes-dalszerző – fiatalkorának és egy elveszett generációnak állít emléket Kölykök című könyvében.
Egy város, amit le kell győznöd...
Szeretjük azokat a könyveket, melyeket már kézbevenni is jó. Keménykötésű, a tartalomhoz illően színes, találóan illusztrált.
Groteszk, kicsavart nyelvi játék az étkezés ártalmassága és a csodaszerek mögé bújva a halálfélelemről, párkapcsolatról, a valódi gondok előli elmenekülésről.
Különleges könyvet tart a kezében az olvasó! Azt lehetne gondolni, hogy kortárs író műve, megkomponált régies stílusban, ha nem éppen az ellenkezőjét állítanák a konkrét életrajzi adatok.